Betekintés: Erdély sajátos etnikai, vallási helyzete a XVI-XVIII. században, oldal #2

Figyelem! Ez a doksi automatizáltan exportált szöveges tartalma.
Kérlek kattints ide, ha kulturált formában szeretnéd megnézni!

ő jogállású csoportjából (székelyek és magyarok), valamint a szászokból állt. A román nép fiai ezekbe a natiókba tagolódtak, jogállásuk szerint. „Három nemzet” Csak részben azonos a három „nemzet” (natio)– a három etnikummal. A magyar etnikum két nemzetet alkot: a Mohács előtti korból külön jogállást öröklő székelyeket és a magyarországi rendekkel azonos jogállású magyarokat. Külön jogállással bír az erdélyi szászság (németek). Az erdélyi románoknak nincs külön jogállása. A három natio rendjei 1437-ben, a felkelt parasztok elleni védekezés során unióra léptek egymással; az unió ettől kezdve egészen 1848-ig az erdélyi rendiség egyik alapja. Erdély sajátos etnikai helyzete abból adódott, hogy az Árpád-kortól kezdve fontos határvidék volt, ennek megfelelően különböző etnikumokat telepítettek ide, és kiváltságokat (autonómiát kaptak, és csak a királynak kellett adót fizetniük, cserébe katonai határőr szolgálatot teljesítettek) adtak nekik autonómiát biztosítva ezzel saját ügyeikben. Így volt ez a határvédő székelyekkel is, akik megőrizték személyes szabadságukat, és hadkötelezettségüket, és adómentességüket. Rájuk nem terjedt ki a vajda közigazgatása, saját



székekre tagolódtak, melyek élén királybírák álltak, és saját igazságszolgáltatási fórummal rendelkeztek. A székelyek lesüllyesztése a török korban indult meg. A fejedelmeknek szükségük volt az adók növelésére, ezért a székelyeket is adóztatni kezdték. Emiatt 1562-ben lázadás tört ki, minek következtében további jogfosztó intézkedéseket róttak rájuk. A szászok betelepítése a XIII. századtól tudatos királyi politika volt. II. Andrástól kaptak kiváltságlevelet, mely önkormányzatot adott nekik. A szászok székei saját gyűlést tarthattak, saját törvényeket hozhattak, külön adóztak és katonát kellett adniuk a védelemhez. Területi irányításban a patrícius családoknak volt döntő szerepe. A török kiűzése és a Rákóczi szabadságharc után az erdélyi szászok a Habsburgok fontos támaszai voltak és emiatt kiváltságaik megmaradtak. A románok betelepülése több hullámban történt az Árpád-kortól kezdve. Saját vajdáik vezetése alatt érkeztek, csoportosan telepedtek le. Jórészt állattartó parasztok voltak, de idővel mind többen tértek át a földművelésre. A XVI. században a havasalföldi és moldvai helyzet romlása a románok tömeges betelepülését vonta magával. A románok nem kaptak politikai státuszt, és országgyűlési képviselettel sem bírtak. A felemelkedő román családok igyekeztek etnikai gyökerüktől elszakadni, és a magyarságba beolvadni. VALLÁSI HELYZET Erdély vallási sokszínűsége, a négy „bevett”, tehát törvényesen elismert vallás rendszere a XVI. század közepére alakult ki, sajátos etnikai és politikai sokszínűségének következtében. A székelyek katolikusok, a szászok reformátusok, a románok pedig görög keletiek (ortodox). A reformáció németországi „megalakulása” után nem sokkal Erdélyben is elterjed, ahol komoly támogatottság övezte. (a négy vallás: katolikus, evangélikus, református, unitárius). Fráter György lefoglalta a p üspöki birtokokat az állam részére, majd ezt követte a szerzetesrendek kiutasítása, végül az összes katolikus egyházi vagyon elkobzása (1556). Maga János Zsigmond is nyitott volt az új tanok iránt. A katolicizmust azért sem pártfogolhatta, mert ellenfelei a Habsburgok is katolikusok voltak. János Zsigmond fejedelmi védelem alá vette a protestáns felekezeteket (1557). Ő maga hívta össze a zsinatokat. 1564. után sorra szervezte meg a lutheránus püspökségeket. A király hitbéli nyitottsága megerősítette erdélyi vallási toleranciáját. 1568-ban az országgyűlés határozta a gyülekezetek szabad vallásválasztásáról, ami megvonta a birtokosok beleszólását a kérdésbe. Bevett vallásként azonban csak az evangélikust és a reformátust ismerték el, a katolicizmust, az antitrinitárius (unitárius) felekezetet és a szombatosokat csak megtűrték. A vallási sokszínűség részben az etnikai kevertség következménye, részben a fejedelmi politika eredményeképpen alakulhatott ki. A katolikus vallás Báthori István alatt erősödik meg annyira, hogy 1573-ban, Erdély történetében először, a négy vallás szabadságát lehessen törvénybe iktatni. Báthori ugyanis visszaadta a katolikusok vagyonát, de toleráns volt a protestánsokkal is. Erdélyben Bocskaitól (1604-1606) kezdve 1690-ig református fejedelmek uralkodnak. A katolikus vallással szemben bizonyos korlátozások voltak érvényben. A katolikus egyház híveit azonban nem háborgatta a vallásukban senki. Erdély református fejedelmei józanul kezelték a katolicizmus ügyét, de azért a reformát

«« Előző oldal Következő oldal »»