Hulladékgazdálkodó képzés indul |
|
| Dátum: 2010. március 4. Forrás: Edupress |
|
A Tokaji Ferenc Gimnázium és Szakközépiskolában - ahol a képzés elindul - már 1971 óta van egyedi tantervű biológiai természettudományos osztály és egy évtizede folyik a települési-környezetvédelmi technikus képzés. Az iskola munkáját a közeli szakcégek mellett a norvég Glemmen középiskola is támogatja majd, ahol már működik a képzés, gyakorlatorientált formában. A tervek szerint évente húsz tanuló kap majd hulladékgazdálkodó képesítést, ráadásul az oktatás a felnőttképzésbe is beilleszthető, így segíthet a munkahelyek megőrzésében.
A hulladékgazdálkodó szakirány 2008-ban került be az Országos Képzési Jegyzékbe (OKJ), ám az előírás ellenére Magyarországon a képzés még gyerekcipőben jár: nincs tankönyve a témának és a gyakorlati oktatás sem megoldott. Az észak-magyarországi régióban ráadásul sehol nem folyik új OKJ-s, hulladékgazdálkodó középfokú szakképzés - írja közleményében a VÁTI Magyar Regionális és Urbanisztikai Nonprofit Kft.
A VÁTI által kezelt projekt teljes költsége mintegy 590 ezer euró, amelynek mintegy 85 százalékát az EGT és a Norvég Finanszírozási Alap fedezi. Már építik azt a két laboratóriumot, ahol a gyakorlati oktatás jelentős része zajlik majd. A hulladékanalitikai és a környezettechnológiai szaklaboratórium munkálatai pedig hamarosan befejeződnek és szeptemberre már készen, felszerelve várják az első hallgatókat. A tananyag kidolgozása kapcsán pedig egy később tankönyvvé nyilvánítható gyakorlati feladatgyűjteményt és oktató DVD-t dolgoznak ki.


