Arcok > Történelmi arcok > Francisco Franco (1892 - 1975)

1892. december 4-én született a Spanyolország részét képező galíciai Ferrolban (nem összetévesztendő az ugyanígy nevezett, zömében lengyelek lakta Osztrák-Magyar Monarchia közigazgatása alatt álló tartománnyal). Családja kisnemesi eredetű volt, s tengerész tradíciókkal is bírt. Eleinte a családi hagyományt követve a haditengerészethez kívánt csatlakozni, de mivel a spanyol haditengerészet az 1898-as Amerikától elszenvedett vereség után jelentősen kisebb lett, Franco a szárazföldi haderőhöz csatlakozott. [1]

A toledói Gyalogos Akadémia elvégzése után a csendes ferroli garnizonba (laktanyába) került két évre, majd az első adandó alkalommal kérelmezte áthelyezését Marokkóba. A spanyolok kísérlete a protektorátus megszállására lehetőséget biztosított az ambiciózus Franco számára a ranglétrán való feljebb emelkedésre, mégpedig a csatározásokban mutatott harci érdemei révén. Akkoriban az a mondás járta a hadseregben, hogy a súlyos veszteségekkel járó, kemény összecsapásokban résztvevő tisztekre a „la caja o la faja”, azaz koporsó vagy tábornoki díszszalag vár. [1]

Franco hamarosan precíz és rettenthetetlen tiszt hírében állt, ráadásul a gyorsabb előrehaladás érdekében csatlakozott a „Regulares” gyarmati csapatokhoz. 23 évesen súlyosan megsérült egy kisebb ütközetben El Biutz mellett, és bár a hőn vágyott, lovagiasságért kapható legmagasabb spanyol kitüntetést (Cruz Laureada de San Fernando) nem kaphatta meg, a spanyol hadsereg legfiatalabb őrnagyává nevezték ki. [1]

Ezt követően visszatért Spanyolországba, és találkozott José Millán Astray-jal, aki megalapította a Legión Extranjera-t, aminek Franco lett a második embere. 1921-ben a túlterhelt spanyol hadsereg óriási vereséget szenvedett az Abd el-Krim testvérek által vezetett marokkói riff törzsektől. A Légió, ha a gyakorlatban nem is, de szimbolikusan legalább megmentette a marokkói spanyol uralmat Melilla (Afrikában a Gibraltári-szoros bejáratánál fekvő település) megtartásával. Ezredessé előléptetve Franco vezette Alhucemasnál a partraszállás első hullámát. Ez az Abd el-Krim törzsterületen indított támadás a vele párhuzamosan délről felvonuló francia erőkkel együtt megpecsételte a rövid életű Riff Köztársaság sorsát. Francót a legfiatalabb európai tábornokként 1926-ban a frissen alapított Joint Hadi Akadémia igazgatójává nevezték ki Zaragozában, ahol a kadétokat a Marokkóban alkalmazott brutális irreguláris harc elsajátítására képezték ki. [1]

1931-ben megdöntötték a királyságot, Franco azonban nem tudott határozott álláspontra helyezkedni a köztársasággal kapcsolatban. Bezárták Hadi Akadémiáját és áthelyezték La Coruña-ba, majd a Baleár-szigetekre azzal a szándékkal, hogy távol tartsák a katonai erőktől. [1]

1933-ban, mivel a köztársaság sikertelennek bizonyult, a baloldal pedig szinte teljes egészében eltűnt, erős jobboldali kormány került hatalomra. [1]

1934-ben Észak-Spanyolország bányászai hatalmas lázadást robbantottak ki, de Franco irányításával felvonultak a gyarmati haderők a felkelés leverésére. Francót hamarosan a vezérkar élére nevezték ki. [1]

Az 1936-os választásokra a baloldali pártok egységes frontot hoztak létre, ami igen csekély mértékben ugyan, de maga mögé utasította a jobboldalt. [1]

Francót ekkor a Kanári-szigetekre helyezték át, így személyesen nem vehetett részt a köztársaság megbuktatására szervezett államcsínyben. A köztársaság leverése után Marokkóba ment, ahol átvette a parancsnokságot, s személyéhez hű embereivel védnökséget szervezett. [1]

Mivel a puccs több nagyvárosban sikertelen volt, 1936-ban kirobbant a spanyol polgárháború. 1936. szeptember 29-én a spanyol Nemzetvédelmi Tanács kinevezte Francót államfőnek, valamint a nacionalista hadsereg főparancsnokává is. Vezetése alatt megszervezte az egységes jobboldalt (a szélsőjobboldali Falange és a konzervatív Karlista pártból). Hadseregét a náci Németország a Kondor Légión, míg a fasiszta Olaszország a Corpo Truppe Volontarin keresztül támogatta, s Salazar Portugáliája is nyíltan a nacionalisták mellé állt. A polgárháború 1939. április 1-jén ért véget, Madrid elfoglalásával. [1]

A polgárháború után Franco kormányzata radikálisan megosztotta Spanyolországot, mivel komoly hangsúlyt helyezett a „győztesek” és a „legyőzöttek” megkülönböztetésére. Az ország társadalma és gazdasága egyaránt romokban hevert, és mivel Franco inkább értett a hadsereg, semmint az ország vezetéséhez, nem intézkedett a gazdaság fejlesztése érdekében. [1]

Miután kitört a második világháború, Franco csapatai 1940. június 14-én elfoglalták az addig nemzetközi irányítás alatt álló marokkói Tangert. [1]

1940. október 23-án Franciaországban, Hendayeben találkozott Hitlerrel, ahol Spanyolország háborúba lépéséről tárgyaltak. Franco követelései Gibraltár Spanyolországhoz csatolása, Francia Észak-Afrika megszerzése és Spanyol Guinea területének megnövelése volt, ám ez a Führer számára túl soknak bizonyult, így nem született egyezség. [1]

Franco továbbra is szimpatizált a Tengellyel, de 1943-ban, amikor a háború mérlege a szövetségesek javára billent, teljes semlegességet rendelt el. Ám mindvégig kikötési lehetőséget biztosított országában a német csapatok számára. 1941-ben a keleti frontra küldte Kék Hadosztály nevű csapatát, hogy Oroszország ellen harcoljon. [1]

1947-ben Franco monarchiává nyilvánította Spanyolországot, de uralkodót nem nevezett ki. Ugyanebben az évben, a hidegháború kezdetekor az USA kereskedni kezdett Spanyolországgal sőt, katonai szövetségre is léptek. 1955-ben az ENSZ-be is felvették Spanyolországot. Franco mindezek ellenére szinte sohasem hagyta el Spanyolország területét. [1]

A Franco vezette falangista Spanyol Állam alapjában véve konzervatív hagyományokon nyugvó, jobboldali ország volt, tehát a legfontosabbnak a rendet és biztonságot tartotta, ám más tekintetben nem rendelkezett egységes elképzelésekkel. Minthogy Francónak nem volt szilárd ideológiai háttere, a támogatást a nemzeti szindikalistáktól (falangisták) és a katolikus egyháztól várta. Pártja, a Nemzeti Mozgalom (Movimiento Nacional) annyira heterogén volt, hogy alig-alig volt valódi pártnak nevezhető, s az olyan sziklaszilárd ideológiai bástyáktól, mint a német NSDAP fényévekre állt. A mozgalmat mindenesetre továbbra is falangistának nevezték, a tagok pedig kék ingben jártak. A fasiszta-náci karlendítéses tisztelgést a II. világháború után már nem használták, s fajelméletet sem hirdettek. A Caudillo (latin-amerikai országokban katonai vezetők közül kikerült államfők neve) uralma nem volt totalitárius diktatúra, inkább tekintélyuralmi rendszernek volt tekinthető. [1]

Franco államfősége idején igyekezett megtartani a spanyol gyarmatokat. Mivel jó kapcsolatokat ápolt a nyugati hatalmakkal, főként a békés megoldásokat részesítette előnyben. 1959-ben Spanyol Guineát két tengerentúli tartománnyá szervezték át, majd a következő évben három helyi képviselőt is bejuttattak az egyébként jelentéktelen szerepű spanyol országgyűlésbe. A helybéliek azonban függetlenséget követeltek, és az ENSZ is a spanyolok kivonulását szorgalmazta. A tartomány 1963-ban Egyenlítői Guinea néven autonómmá vált, majd 1968-ban elnyerte a teljes függetlenséget. 1969-ben az addig ott élő kb. 6000 spanyol is elmenekült az európaiak ellen szervezett agresszív hangulatú tüntetések miatt. [1]

1961-ben a foszfátokban gazdag Nyugat-Szaharát spanyol tartománnyá nyilvánították. 1963-ban az ENSZ a felszabadítandó területek közé sorolta a tartományt, a spanyol hadsereg azonban hosszú ideig nem távozott. 1973-tól kezdve – Franco lemondása után – Spanyolország támogatta a terület önkormányzatiságának kiterjesztését azt remélve, hogy továbbra is gazdasági befolyást gyakorolhat felette. 1976-ban végül távoztak a spanyolok a területről, majd Mauritánia és Marokkó osztotta fel egymás között a tartományt. [1]

Franco 1969-ben nagy meglepetésre Bourbon János Károly herceget nevezte ki örökösének az újonnan megalkotott Spanyolország Hercege címmel. Franco 1973-ban lemondott miniszterelnöki címéről, s csak Államvezetőnek és Generalisszimusznak maradt meg. [1]

Franco Madridban 1975. november 20-án halt meg, a Falange alapítójának, José Antonio Primo de Rivera halálának napján. Elképzelhető, hogy orvosaival szándékosan tartatták életben e szimbolikus dátumig. Utóda I. János Károly spanyol király lett, aki fokozatosan demokratizálta a rendszert, s így Spanyolország 1986-ban csatlakozhatott az Európai Unióhoz. [1]

Forrás:

[1] http://hu.wikipedia.org/wiki/Francisco_Franco

A rulett egy kaszinókban elterjedt szerencsejáték, amelynek neve a francia roulette (kis kerék) kifejezésből ered. Története egészen az ókorig vezethető vissza, de pontos eredete nem bizonyított. A játék lényege, hogy a játékvezető (krupié) megforgatja egy irányba a tárcsát, amellyel ellentétesen a golyót is elgurítja; fogadni a folyó megérkezési pozíciójára lehet. Minden kis boxhoz tartozik szám és szín, így ezek különböző kombinációjára lehet érvényes tétet tenni.

Mai cikkünk Kuba fordulatos történetét mutatja be, melynek szerves részeként kitérünk Fidel Castro életútjára. Kuba egy karibi szigetország, területéhez Kuba szigetén túl – mely a Nagy-Antillák legnagyobb tagja – hozzátartozik még 1600 kisebb szárazulat is, amelyek közül méretével kiemelkedik a Pinos-sziget. Az egykori spanyol gyarmat ma a legnépesebb karibi ország, egyben a világ egyik utolsó szocialista berendezkedésű állama.

Az Inka Birodalom egy a XII-XIII században létesült dél-amerikai rabszolgatartó indián birodalom, amely legnagyobb kiterjedésekor a jelenlegi Perut, Bolíviát, Ecuadort és Chile északi részét foglalta magába. Az inkák egy történelmi fejlődés utolsó szakaszának voltak főszereplői. Az Inka Birodalom egyike volt a világ legnagyobb és legrejtélyesebb kultúráinak.