Irodalom | Középiskola » Kányádi Sándor, a kisebbségi lét sorskérdései

Kányádi Sándor, a kisebbségi lét sorskérdései Életpályája:  1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Hargita megye, Románia)  Édesapja Kányádi Miklós gazdálkodó, édesanyja László Julianna, akit korán, 11 évesen (1940) vesztett el.  Az elemi iskola 5 osztályát szülőfalujában végezte. A középiskolát a székelyudvarhelyi református kollégiumban (1941-1944), a Római Katolikus Főgimnáziumban (1944-1945) és a fémipari középiskolában (1946-1950) végezte.  Ezt követően beiratkozott a marosvásárhelyi Szentgyörgyi István Színházművészeti Főiskolára, de a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem Nyelv- és Irodalomtudományi Karán szerzett magyar-irodalom szakos tanári diplomát 1954-ben, de soha nem dolgozott tanárként, életét az irodalomnak szentelte.  Költői tehetségét Páskándi Géza (1933-1995) fedezte fel. Ő közölte 1950-ben első versét a bukaresti Ifjúmunkás című lapban. 1951-1952-ben az Irodalmi

Almanach segédszerkesztője, ezzel egyidőben néhány hónapig az Utunk, 1955-1960-ban a Dolgozó Nő munkatársa, 1960-tól 1990-ig pedig a N apsugár című gyermeklap szerkesztője.  Jelenlegi szerepe: A Confessio szerkesztőbizottság tagja, 1990-től az Antotalitárius Demokratikus Fórum tiszteletbeli elnöke, 1997-től a Kossuth- és Széchenyi-díj Bizottság tagja. 1950-től Kolozsvárott él Írói álneve Kónya Gábor  1958-ban kötött házasságot Tichy Mária Magdolna tanárral és szerkesztővel. Két gyermekük született: Zoltán Sándor (1962) és László András (1971). Bevezetés költészetébe: Sárga kankalin Egy látvány és annak értelmezése adja a verset. Tulajdonképpen egyetlen metaforát bont ki amelyet már a címben megad. Szerkezete: 5 db 2 soros versszakból áll, amelyek félrímesek. 1. vsz: ellentét bontakozik ki a színek és azok értelmezésének szintjén: a fekete a gyász színe, a kankalin pedig egy tavasszal nyíló virág az

elmúlás és az újjászületés áll szemben egymással. 2. vsz: megkapjuk a nyitókép magyarázatát A birtokos személyragos főnév segítségével: a kankalin a leszakított élet, azaz a halottak metaforája. 3. vsz: fokozódik a vallomásosság Megkapjuk az „élmény” kiindulópontját 4. vsz: fokozással jelzi a halál folyamatának megállíthatatlanságát („Gyűlnek, egyre gyűlnek, nem fér”). Párhuzamosan sokasodnak a virágok és a halottak 5. vsz: a lírai én lelkében már nem fér el a fájdalom, ahogyan a pohárban sem férnek el a kankalinok. visszatért tehát a nyitókép, amellyel fokozódik a vers siratójellege Vén juh az ősz Látomásvers: folytonosan és vibrálóan egymásba játssza a látványt és az abból kinövő látomást. A cím és a verskezdet itt is egy metafora: egy vén juhval azonosítja az élet őszét, azaz az öregséget és az elmúlást. Ezután már csak a juh bemutatása történik 1. vsz: a pusztulás képzete

uralkodik: - halkul a kolomp hangja - megfogyatkozott a juh szépsége és életereje - beteg - elhagyja eddigi életterét 2. vsz: a pusztulás fokozását tartalmazza A vén motívumának köszönhetően egyre jobban eloldódik az ősz látványától. A juh leölésére, azaz a legyőzöttségre és a világ teljes pusztulására utal. Áldozattá vált tehát a kezdeti metafora A vers szerkezete egyszerű, két versszakból áll és keresztrímeket tartalmaz. Fától fáig A versből hiányzik a központozás, szabadvers. Ezáltal többféle értelmezés válik lehetővé A lírai szituáció: egy kisfiú fától fáig lopakodva keresi az elkóborolt lovakat. Felsorolja félelmének okait. Tulajdonképpen az emberi létezés allegóriája ez Egyre messzebb kerül az egykori biztos ponttól, a tisztástól. Kezdetben még biztatja önmagát, majd erőt vesz rajta a reménytelenség. (eltűntek az utat jelző kenyérmorzsák) Az örök jelenben vagyunk, ahol állandó szorongásunk

oka az, hogy választásra és döntésre ítéltettünk (lásd: az egzisztencializmus filozófiája). A kisfiú vállalja a létezés küzdelmét, mert biztos abban, hogy létezik, amit keres és meg fogja az találni. E/1 és E/3 személyben beszél, mondókákat tartalmaz, és töredezettséget mutat. Életpálya Kányádi Sándor erdélyi (romániai) magyar költő és műfordító 1929. május 10-én született Nagygalambfalván (Románia). Édesanyja nagyon korán meghalt Édesapja egyszerű székely gazdálkodó ember volt. Elemi iskoláit szülőfalujában végezte, majd Székelyudvarhelyen tanult. Továbbá a Római Katolikus Gimnázium, és a Fémipari Középiskola tanulója volt Előbb egy fél évig a Szentgyörgyi István Színművészeti Főiskolára hallgatója volt, majd a Bolyai Tudományegyetem hallgatója lett, itt s zerzett magyar szakos tanári oklevelet 1954ben. Költőként Páskándi Géza fedezi fel 1955-ben a Dolgozó Nő szerkesztője lett Ugyanez évben

jelent meg első verseskötete: Virágzik a cseresznyefa címmel. Feleségül vette Tichy Mária Magdolnát. Két gyermekük születik Sándor, és András 1960-ban a h árom évvel korábban megindult Napsugár című gyermeklap belső munkatársa lett, ahol nyugdíjaztatásáig dolgozott. 1961-ben jelent meg első gyermekverskötete: Kicsi legény, nagy tarisznyacímmel Az évek során számos díjat tudhat magáénak, mint Pl: Kossuth, Herder, Szot-díj. Tevékenyen részt vállal az irodalmi életben, iskolák, könyvtárak, művelődési házak állandó vendége Romániában, majd Magyarországon és a környező államok magyarlakta településein. 1967-ben utazik először nyugatra, Bécsben megtartja a Líránkról Bécsben c. előadását, 1984ben hosszabb észak és dél-amerikai előadó körúton vesz részt, 1992-ben Izraelben mutatja be erdélyi jiddis népköltészet-fordítását. 1987-ben meghívják a rotterdami nemzetközi költőtalálkozóra, nem kap útlevelet,

ezért tiltakozásul kilép a Román Írószövetségből. Írói álneve: Kónya Gábor. Költői pálya Kányádi Sándor költői pályáját az ezerkilencszázötvenes évek elején kezdte egyszerű, népi hangvételű, kissé sematikus versekkel. Az 1945 után indult első, úgynevezett “romantikus” költőnemzedék legismertebb költője. Fiatal korában programosan követte Petőfi költészetét A székely falusi élményvilághoz, a népköltészetnek és Petőfi lírájánakmeghatározó ösztönzéséhez társult egyetemi professzorának, a költő Szabédi Lászlónak a poétikai leckéje, aki szerint a magyar vers ritmusa a közvetlen beszédből alakult, s közel van a közvetlen, indulatos beszédhez. A népköltészet, Petőfi Sándor és Arany János voltak az első mesterei a költészetben. Korai versbeszéde közvetlen vallomás a falusi életről Helyzetképei, életképei eleven szemléletességükkel ragadnak meg. Korai költészetében gyakoriak az

epikus jellegű és példázatszerű versek. A hatvanas évek folyamán költészete összetettebbé vált, a hatvanas évek elején induló úgynevezett első Forrás-nemzedék költőinek modern kísérletei és a személyiséget középpontba állító szemlélete is hat rá. Az 1966-ban megjelent Kikapcsolódás című kötetétől kezdve költői szemlélete összetettebb válik, disszonanciákkal telik meg. Látomásverseket, majd esszészerű prózaverseket ír. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján alakítja ki sajátos nagy verskompozícióit, amelyek poétikai jellegüket tekintve szintetikus alkotások, archaikus és modern költészeti elemeketegyaránt hasznosítanak. A személyiség létfilozófiai jellegű számvetéseként a teljes reménytelenségből is az életakaratot szólaltatja meg (Fától fáig), az erdélyi magyarság kisebbségi léthelyzetéről ad drámai képet, e nép más népekével egyenlő történelmi esélyéért emel szót drámai hangvételű

kompozíciókban (Halottak napja Bécsben, Fekete-piros). A Fekete-piros című vers elemzése: Kányádi Sándor Fekete-piros című költeményének két meghatározó formateremtő elve van, melyek egyszerre teremtik meg a mű egységét, és adnak ily módon szerkesztettség-, befejezettség- és lezártság-élményt, másfelől ezek visznek az alkotásba sokszínűséget, formaés stílusgazdagságot. Ezekkel foglalkozunk először a vers elemzése kapcsán, majd által felvetett fő kérdését vizsgáljuk meg, igyekezve megtalálni a költő válaszát. Tehát a két formateremtő elv egyike a montázstechnika, a másik pedig az ismétlés. A vers címében említett, többször visszatérő színpárja a fekete és a piros, Szék község népviseletére történő egyértelmű utalás. Ez a nagy múlttal rendelkező település jelképes értelemben is szerepel a költeményben, hiszen az innen elszármazók az erdélyi magyarság1[20], még tágabb értelmezés alapján

minden idegenben élő, hazájától messzire szakadtember szimbólumai2[21]. A cselédlányok, kiknek szabadnapjai a csütörtök és a vasárnap – mely napokra többször történik utalás –, hazájuktól, kultúrájuktól távol mégis szívükben hordják emlékeiket: ennek megjelenése nem csak a n épviselet színvilága, hanem az a n éma tánc, amivel magukra vonják a szemlélődő költő figyelmét. A tánc nem teljes, hiányzik mellőle a zene és a dal, mint ahogy nincs jelen ténylegesen a lányok vagy elvonatkoztatva a „kulturálisan idegen csoport” eredeti, otthoni közege. Ez az értékvesztés azonban nem lehet végzetes, hiszen ott él a – szűkebb és tágabb értelemben vett – szülőhaza a szívekben, amint gyász „feketéje” mellett ott lüktet az élet „pirosa”. Így jön létre ez a szomorú, mégis reményteljes közösség az elhagyatottság és számkivetettség közepette, mely a szomorú történelmi tapasztalatok, a tatárok majd a

törökök hódítása, a szétlőtt várak fájdalma után újra jövőért, továbbélésért kiált3[22]. Zajlik hát a n éma emlékezés az értéktelített állapotra, a biztonságot nyújtó otthonra, s ez a szinte szakrálissá növő aktus mintha megszülné az isteni választ, így Krisztus-ígéret a vers záróakkordja. Költészete a hetvenes évektől gazdagon megtelik az erdélyi magyarság közösségi gondjaival, kisebbségi létének tragikus mozzanataival. A Szürkület (1978) és a Sörény és koponya (1989) című verseskötetei a közösségi élményeket gyakran groteszk hangvételben szólaltatják meg. A költői dikció gyakran archaikus, krónikás jellegű. A versek a kisebbségi sorsban élő erdélyi magyarság életéről úgy számolnak be, mintha ismeretlen világ hihetetlennek látszó kiszolgáltatottságáról adnának hírt. Többször ír a magyar klasszikus költészet egy-egy ismert darabjához úgynevezettellenverset: a s zembesítés

mindig a m ai helyzet embertelenségeire mutat rá. A jellegzetes Kányádi-vers hangvétele egyszerre játékos és tragikus, tartalma egyszerre személyes és közösségi vonatkozású. 1969-ben írt Kétszemélyes tragédia című drámája a kisebbségi léthelyzetet az abszurd drámákra jellemző elemekkel mutatja be. Gyakran alkalmazza a szakrális irodalom motívumait, lírai műfajai is gyakran kapcsolódnak szakrális műfajokhoz, a zsoltárhoz és a könyörgéshez, imához. Ezt a szakrális jelleget ellenpontozza sokszor az ironikus játékosság Máskor viszont a transzcendens bizonyosság keresése is áthatja a verseket